-

Elérhetőségek

Apáczai Waldorf Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola

Cím: 9700 Szombathely,
11-es huszár út 40. (A felújított egykori huszárlaktanya épülete)
Telefon:
+36305269260
E-mail:
apaczaiiskola@gmail.com


Tanáraink, munkatársaink

Károly Bálint



Károly Bálint

„ … A zene az emberben azért van benne, hogy az embert emberré tegye.” – Rudolf Steiner

Károly Bálint vagyok, az Apáczai Iskola egyik alapító tanára.

1981. március 20-án születtem Szombathelyen.

2006-ban végeztem a „Török Sándor” Waldorf Pedagógiai Intézetben. Osztálytanító és zene szaktanár végzettséget szereztem. Alapító tagja voltam az intézmény Vox Libera kórusának. Ezzel az együttessel számos koncertet és bemutatóórát tartottunk idehaza és külföldön egyaránt.  

Nagy figyelemmel vagyok a gyógypedagógia iránt is. Dr. Kokas Klára emlékezetes foglalkozásain találkozhattam először testközelből valamilyen fogyatékossággal élő gyerekekkel. Ő volt az a pedagógus, aki Magyarországon szinte elsőként mutatott példát a hazai társadalomnak, hogy igen is léteznek ilyen emberek, és hogy nagyon jó velük együtt lenni. Véleményem szerint, ezek az emberek azért vannak a világon, hogy szeretetre tanítsanak minket! 

Diplomám megszerzése után a németországi Lebensgemeinschaft Höchenberg ev. munkatársa voltam. Értelmi sérült felnőttekkel éltem együtt családközösségben. Ezen kívül részt vettem egy zeneterápiás csoport munkájában is.

Már gyerekkoromban nagyon fontos volt nekem, hogy művészeti dolgokkal foglalkozhassak, hiszen a családomban mindenkinek igénye van, volt erre, több generációval visszamenőleg is. Nekem a zene és a színházművészet lettek a gyakorlati területeim. 

A tanítói praxis mellett, az aktív alkotói jelenlétet is fontosnak tartom az életemben. A Waldorf Iskolákban dolgozó tanítóknak alkotó embereknek kell lenniük. Ehhez tartván magam, igyekszem lehetőségeimhez képest magas színvonalon végezni művészeti munkámat is. Társulati tagja vagyok a celldömölki Soltis Lajos Színháznak. Ez a 33 éves, több generációt is magába foglaló közösség nagy elismerésnek örvend a magyar kísérleti színházak és a színészeket nevelő intézmények között. Magam pedig hálás lehetek, hogy részese lehettem néhány nagy sikerű produkciónak, melyeket kitörő lelkesedéssel fogadott a közönség és a szakma, mint itthon, mint pedig külföldön. Előadásaim a Soltis Lajos Színházban: (Álomevők r: Deák Varga Rita, Albert Camus: Az igazak r: Katona Imre, Petőfi Sándor: Tigris és Hiéna r: Katona Imre, Az országjáró király r: Ecsedi Erzsébet, Ludas Matyi r: Ecsedi Erzsébet, F. M. Dosztojevszkij: Bűn és bűnhődés r: Komáromi Sándor) 






Vissza az előző oldalra!
Apáczai Waldorf Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola - Magyar