Apáczai Waldorf
Iskola
„A gyermekeknek nem arra van szükségük, hogy megtanítsuk őket, hogyan gondolkodjanak, hanem arra, hogy teret adjunk nekik a saját gondolataik kifejezésére.” (Rudolf Steiner)
Izgalmas utazásra hívunk waldorfiába
„A nevelésnek nem az a célja, hogy lemásoljuk a világot, hanem hogy felfedezzük a benne rejlő csodákat.” (Vekerdy Tamás)
Fedezd fel eseményeiNket
Utolsó tanítási nap: a 8. osztály búcsúztatása
Az ünnepre az elsős szülői közösség készíti el a diákok virágkapuját és koszorúit. A többi osztály diákjai egy szál virággal kezükben virágalagutat tartanak nekik a rózsakapuig.
Évzáró
Minden osztálynak bizonyítványosztás; „János napi” tűzugrás az 1-8. osztályok számára.
Az év leghosszabb napján zárjuk az évet. Az udvaron egy rövid közös elköszönés után az osztályok elvonulnak termeikbe, ahol sor kerül a bizonyítványosztásra, majd ezt követően az udvaron kezdetét veszi a János-napi ünnepségünk. A mindenkori második osztály szüleinek feladata, hogy legyen elegendő enni-innivaló.
Még két program színesíti az estét: a Szent Iván-napi tűzugrás, amit néptánccal, közös énekléssel színesítünk. A néphit szerint az, aki a János-tüzet átugorja, az egész évben egészséges és szerencsés marad.
Az udvaron eközben zajlik a 8. osztály bankettje, melynek keretében elbúcsúztatják osztálytanítójukat.
Science for the Ages
Dolorem ipsum quia dolor sit amet, consectetur, adipisci velit, sed quia non numquam eius modi tempora incidunt ut labore et dolore magnam.
A Waldorf egy szellemiség…
…ami a természet és a művészetek szépségét ötvözi a tanulásban.
A Waldorf-értékekkel összhangban művészeti iskolánk arra ösztönzi a diákokat, hogy felfedezzenek, alkossanak és fejlődjenek a művészi kifejezés és önmegismerés által.
Ismerd meg tanítóinkat és munkatársainkat
„A legfontosabb, hogy a tanár maga is lelkesedjen a tanulás iránt, és ezt a lelkesedést átadja a diákjainak.” (Rudolf Steiner)