2009. szeptember 1-jén egy maroknyi lelkes szülő indította el az Apáczai Waldorf iskolát Szombathelyen. Jó helyen, értő, szeretetteljes környezetben szerette volna tudni gyermekét, és ezért mindent megtett, hogy ezt megteremtse. A Sors és összes Segítőnk támogatásának köszönhetően gyerekzsivajtól hangos a Huszár úti laktanya, ahol otthonra leltünk.

Miért volt szükség erre az iskolára?

Szombathely tán az egyetlen megyeszékhely, ahol csak egy alternatív iskola létezett. Úgy éreztük, megérett a helyzet, hogy nagyobb választási lehetősége legyen a szülőnek gyermeke iskoláztatásakor.

A világ mai állapotában nagy szükségét látjuk olyan iskoláknak, ahol az anyagiak helyett a szellemi értékek fontosságára nevelnek, ahol az egyéni érdek fölé helyezik a köz érdekét, ahol a másik emberrel való együtt érzésre és együttműködésre lát példát a gyermek.

Nyitott, befogadó, elfogadó iskolát építünk, ahol a falakból melegség sugárzik, és az emberekből derű árad. Ahol a gyermek magába szívhatja, hogy az emberség mindenek felett áll, és ráébredhet – nevelői támogatásával -, hogy mi a dolga a világban.

Miért Apáczai?

Törekvésünk találkozott az Apáczai Alapítvány elképzelésével, hogy a huszárlaktanya felújított épületében a magyar kollégiumi hagyományok szellemiségét idéző iskolát alapítson, amely a legnagyobb múlttal rendelkező alternatív pedagógia, a Waldorf által igyekezzen értőn segíteni, nevelni a gyermeket.

Magunk is példaértékűnek tartjuk Apáczai reformpedagógusi ténykedését a színvonalas iskolai oktatásért, valamint hazája kultúrájáért tett áldozatos munkáját. Mélyen azonosulunk szavaival: „Bizony előbb érinthetné ujjával akárki a csillagokat, mintsem a művészet és tudomány buzgó és lankadatlan művelése nélkül igazán műveltté tehetné nemzetét.”

Mire jöttünk létre?

Hisszük – miként Apáczai -, hogy az iskola a világ jobbításának, a nemzet boldogulásának eszköze. Egészséges fizikumú, lelkületű és szellemű gyermekeket szeretnénk ezért nevelni, akik teremtő módon állnak a Földön, felismerve a világegyetem összefüggéseit. Ahogyan ezt a feladatot a magyar szellemi élet 300 évvel később élő alakja, Szent-Györgyi Albert megfogalmazta: ”amit az iskolának el kell végeznie, elsősorban az, hogy felkeltse a tudás iránti étvágyunkat, hogy megtanítson bennünket a jól végzett munka örömére és az alkotás izgalmára, hogy megtanítson arra, hogy szeressük, amit csinálunk, és hogy segítsen megtalálni, amit szeretünk csinálni. Nem tanulnunk kell, hanem átélnünk a dolgokat. A holt ismeretanyag eltompítja a szellemet, megtölti a gyomrot, anélkül, hogy táplálná a testet. Életszerűbb tanítással betölthetjük a lelket, és a szellemet a valóban fontos dolgok számára tarthatjuk fenn.