Elérhetőségek

Apáczai Waldorf Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola

Cím: 9700 Szombathely,
11-es huszár út 40. (A felújított egykori huszárlaktanya épülete)
Telefon: +36305269260
E-mail: apaczaiiskola@gmail.com


Tanáraink

Galambos Tímea német szaktanár

Galambos Tímea német szaktanár

Valahogy minden abba az irányba terelt gimnazista korom óta, hogy másoknak magyarázzak, tanítsak, segítsek. A gimnáziumi latin tanárom ismerte fel bennem először, hogy talán az idegen nyelvek által közvetített új és más világok iránti rajongásomat mással is meg kell osztanom. 

1993- ban érettségiztem a soproni Berzsenyi Dániel Evangélikus Gimnázium ( Líceum )- ban, majd 1999- ben végeztem az ELTE latin nyelv és irodalom szakán. Egy éves irodai asszisztensi kitérő után az Alma Materem latin nyelvtanáraként kezdhettem azt a pályát, amit 2003- ban a német nyelvtanári szakkal bővítettem. Ekkor születtek gyermekeim, akik egy eddig olyan idegen nyelven kezdtek tanítani engem, amit csak egy szülő érthet! Azóta mintegy 15 éves tanítási gyakorlatra tettem szert, de mindig volt egy olyan érzésem, hogy szorítanak az adott keretek, kevesebbet - és nem olyan formában tudok adni a gyerekeknek, mint szeretnék. 

2015-ben remek lehetőséget kaptam: megújulhatok, ismerkedhetek a Waldorf pedagógiával és kipróbálhatom magam az Apáczai Iskolában. Meg szeretném mutatni a gyerekeknek, hogy a német nyelv is egy eszköz, egy mód arra, hogy megértsük Jókai szavait:
" A nép sokféle nyelvet beszél, de egyforma szívvel szeret. "

Tavalyi tanév  év végén elbúcsúztattam első végzős 8. osztályomat. 2018/19. tanévben 3. osztálytól tartok német szakórákat. 








Vissza az előző oldalra!
Apáczai Waldorf Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola - Magyar