Tanáraink

Osztálytanítói megbízatásomat nyolc évre vállaltam a gyermekek, szülők, kollégák és a fenntartó felé, számomra ez evidens. Ez most a dolgom!

A nyolcas szám eddig is elkísért, és sokat adott: Életem első nyolc évében a hol ragyogó, hol háborgó Fekete-tenger látványát élvezhettem nap mint nap Bulgáriában, Neszebárban. A második nyolc évemben jobbára a fenséges Budapesttel és Magyarország tájaival ismerkedhettem. A harmadik nyolc évemben viszonylag sokat és szabadon vándorolhattam Európa-szerte. A vándorlást még a negyedik nyolcasban is folytathattam különféle ösztöndíjak jóvoltából, csak immár feleséggel és gyerekekkel. Utazásaim során hihetetlen emberekkel találkozhattam, akikre életem végéig emlékezni fogok. Ezt az időszakot követte a viszonylagos megállapodás számomra nehéz, ám az érést szükségszerűen magával hozó ötödik nyolcasa.

Így gyűjtögetem a hosszú évek során különböző méretű kupacokba a megfigyeléseimet és tapasztalataimat a világról, nevelésről, antropozófiáról, művészetekről és tudományokról az élet legkülönbözőbb területein. Ezzel olyan hosszasan elbíbelődtem, hogy túljutottam életem derekán, mire megértem azokra a csemegékre, amelyekből csak osztálytanítói tevékenységéből fakadóan részesülhet az ember.

És itt kezdődött életem következő fejezete, az újabb nyolc év, osztálytanítóként az Apáczai Iskolában, Szombathelyen…

Talán a fentiekből is kitűnik, hogy vonzódom a kis nyelvekhez és kultúrákhoz. Egyetemi tanulmányaim is eszerint alakultak: Budapesten szlavisztikát, finnugrisztikát, germanisztikát, nyelvészetet és irodalomtudományt, kulturális antropológiát és kulturális menedzsmentet hallgattam.

Waldorf pedagógiai, valamint ehhez kapcsolódó gyógypedagógiai tanulmányaimat Bécsben folytattam.

Pedagógusként legfontosabb feladatomnak azt tartom, hogy a rám bízott gyermekeket olyan irányba segítsem, hogy megéljék, később megértsék a szellem szabadságában rejlő lehetőségeket, hogy kreativitásuk és jelenlétük által maradandót tudjanak alkotni az emberiség javára. Példamutatás, vezetés, a művészetek, valamint a közösség integráló-formáló ereje által megtámogatva a gyermeki lelkeket, fel kell bennük ébresztenünk és megfelelő irányba kell terelnünk a szunnyadó akaratot, hogy a felnövekvő generáció nagyobb esélyekkel indulhasson el egy olyan világ megteremtése felé, amely szebb, jobb, és kevésbé önző, mint a jelenlegi. És végül tudatosítani kell minden gyermekben, hogy egyedi és pótolhatatlan, nemcsak szülei, de önmaga számára is, ennek megfelelően vállalt életfeladatát csak maga tudja megoldani és maga kell, hogy elvégezze.

Így legyen.