Elérhetőségek

Apáczai Waldorf Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola

Cím: 9700 Szombathely,
11-es huszár út 40. (A felújított egykori huszárlaktanya épülete)
Telefon: +36305269260
E-mail: apaczaiiskola@gmail.com


Tanáraink

Németh Viktória szaktanár

Németh Viktória szaktanár

Gyermekkorom óta tudtam, ha egyszer nagy leszek, orvos vagy tanár szeretnék lenni. Végül –talán a sport szeretete miatt – utóbbira esett a választásom.

Több mint 13 évig versenyszerűen, nemzetközi szinten karatéztam. Mellette nagy örömmel vállaltam a gyerekek edzéseinek megtartását is.  Valamikor itt dőlt el végérvényesen, hogy utóbbi hivatást választom, és testnevelő tanár leszek.

2013. nyarán elvégeztem a Helen Doron angol tanárképző tanfolyamot, és ettől kezdve tanítok angolt 3-15 éves korú gyermekeknek Sárváron. 2014-ben diplomáztam le a Nyugat-magyarországi Egyetemen, testnevelő-edző szakon angol tanári modullal kiegészítve. Egyetemi éveim alatt a további angol tanfolyamoktól a sportedzői papír megszerzéséig sok képzést elvégeztem, melyek úgy érzem, hasznomra fognak válni az elkövetkezendő években.

2014 szeptembertől itt az Apáczai iskolában is angolt tanítok, illetve angol nyelvű testnevelést. Remélem, az angol nyelv és a mozgás iránti szeretetemet a lehető legnagyobb mértékben sikerül átadnom a gyerekeknek a közösen eltöltött évek folyamán.








Vissza az előző oldalra!
Apáczai Waldorf Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola - Magyar